|

Pesti Est (2002. július 25-31.)
Bordó-piros árnyalatú, archaizáló fénykép van előttem: joviális, mosolygó, jól táplált úriemberek
ülik körül a megbontott asztalt (ebéd után lehetünk, mert már csak a fröccsnek való szódavíz körül
matatnak a kezek). Jóllakott nyugalom, elégedett gesztusok, élesre vasalt ingek, kilógó díszzsebkendők,
elegánsan kivillanó szivartárcák, és persze a nélkülözhetetlen kalap plusz sétapálca. Óidők, nosztalgia,
anno. Ilyen lehetett egy kiadós férfimulatság a múlt század elején, az akkori millennium boldog békeéveiben.
Idilli hétköznapok, amúgy persze a fény mellett árnyék is - a képről hiányzó asszonyok nyilván a tűzhely mögött...
Hagyjuk. Hiszen most nem társadalomtörténeti gyorstalpalóra, hanem könnyű, nyári, tabáni sétára indultunk.
Feltérképezni egy új helyet az Apród utcában, a Szarvas tér tőszomszédságában, a Vár tövében, ódon utcák
karéjában. A Tabáni terasz a nyugodalmas, régi idők hangulatát kívánja visszaidézni: a szépen felújított,
sok száz éves, masszív polgárházba települt étterem-kávéház-borpince komplexus bonyolult, labirintusos
rendben foglalja el a tereket a Szarvas térre nyíló terasztól, a ganggal körbefogott belső udvarra települt
asztaloktól az aprócska, de hangulatos éttermen át a frissen nyílt borpincéig.
Aránylag új a hely, de már kézről kézre adják a vendégek az ajtót, a pincérek mindazonáltal jól bírják a
sürgés-forgást, és az étlap rejtelmeinek felderítésében is szívesen segítenek. Kint zuhog a trópusi eső,
bent kellemesen hűsít a marcipános eperleves, majd lebirkózzuk a borjúgolyócskákkal feldobott, gigantikus
méretű tésztasalátát is. Házias, magyaros ételek éppúgy fellelhetők a Tabáni teraszon, mint a mediterrán
konyha díszei - mi középutasként pisztáciás pulykasteaket rendeltünk, burgonyapürével és grillezett
brokkolival, s hozzá kellemesen behűtött, gyümölcsösen friss szekszárdi rosét kortyoltunk. Egy idő után a
természet erői számára is nyilvánvaló lett, hogy semmilyen vihar, semmi égzengés nem veheti el a vendégek
étvágyát, magyarul elállt az eső, így hát a későn érkezők is nyugodalmas helyet találhattak maguknak a kerti
diófa alatt.
Nem lennék meglepve, ha egy csöndes vasárnap fénykép készülne a Tabáni teraszon, rajta terített asztal,
körülötte mosolygó, jól táplált arcok - és persze a nők sem hiányoznának...
gorcsev
BBJ - Budapest Business Journal (2002. augusztus 12.)
Tabáni Terasz Restaurant, Café & Wine Cellar
Concept:
According to the owners of this newly opened dining complex, housed in a freshly renovated, protected
18th-century building, the aim is to recapture some of the romance and gastronomic memories of Buda's largely
vanished Tabán district. A popular spot for city-dwellers a century ago seeking old-world charm in the
neighborhood's inns, Turkish baths and narrow cobbled streets, most of the dilapidated Tabán was eventually
demolished in the '30s to make way for the park that still carries the name today. (For more on the vanished
Tabán, see BBJ columnist Dr. Imre Móra's book Budapest Then & Now, pp. 135-136).
Atmosphere: The complex is divided into four sections, each seating around 60 people.
Entering from close to the parish church, you can choose to enjoy the view from the upper terrace looking over the
busy crossroads, with Buda Castle rising above. Or, if it's a more intimate atmosphere you crave, descend to
the ground floor restaurant with its cozy inner courtyard and homely, small restaurant ambience. Another flight
further down takes you to the larger lower courtyard grill and cocktail bar under the shade of an ancient walnut
tree (shared with the Italian restaurant next door). With our excitable two-year-old needing space to cause havoc,
the latter is where we chose to settle. From here you can also enter the vaulted wine cellar, which promises soups
and snacks to stimulate the taste buds of the discerning oenophile.
When to go: With so many different spaces to choose from, take your pick of lunch, dinner, or just a few
relaxed drinks.
What we ate: Grown-up companion F. and myself took salads to start, which - at close to main course prices - were
pretty substantial for modest appetites. F.'s duck salad was topped with chunks of what appeared to be semi-minced
duck liver of a curious terrine-like consistency. The "candied orange" dressing, a sort of thick-cut spicy
marmalade, was very tasty, but unfortunately overpowered by the injudicious use of red chili. F.'s taste buds were
unable to handle the capsaicin overload of this otherwise excellent salad, and so a trade was arranged with my own
mixed salad, whose peppery yogurt dressing and grilled goat cheese topping were a little easier on the palate.
For the main course my excellent medium-rare filet steak sliced up like butter, though the spicy cheese-stuffed grilled
paprika that adorned it was a little surplus to requirements. Lacking a fierce appetite, F. was content to share a
decent - and very generous - half-portion of grilled chicken filet and thick-cut fries with the wee bairn.
For afters, a simple dish of strawberries and melon (not honeydew as translated on the menu, but cantaloupe or
a similar variety) hit my spot, while F. and the little one scoffed down the chocolate and coconut cream sponge
cake steeped with a heady smack of rum.
Wine list: From the well-stocked House of Zwack cellar of domestic wines, we enjoyed a fine bottle of
medium-bodied Mőcsényi Cuvée Reserve 1999.
Service: Very polite and efficient.
Quality for price: Though the menu was a little lacking in variety and the food in general very competent
rather than outstanding, the bill for two with child, plus wine and several other drinks, was an acceptable Ft
12,700 (E52) - with drinks (particularly shorts) very reasonably priced.
Given that the Tabáni opened only on July 22, teething problems seemed comparatively minor. Overall it's a lovely
space with great potential to prove itself a very popular draw in future.
Yvette Hanson
TAP LAP (2002. augusztusi szám)
Krúdy Gyula, a Tabán szerelmese írja Zöld Ász című írásában a városrészről: "A kocsmajárásban gyakorlott férfiak a
bejáratosak fensőbbségével nem étlapot kértek, hanem speizcetlit, nem reggelit, hanem gábelfrüstököt fogyasztottak
és spiccert ittak rá a színes terítékes asztaloknál, ha felengedett sűrűségéből az éjszaka..."
Krúdy igazán tudta, hogy milyen csodákat, titkokat rejt a Tabán évszázados épületeinek, sikátorainak mélye. A
magyar kultúrtörténelem, literatúra nagyjai - Márai Sándor, Szabó Dezső, Kosztolányi Dezső, Ottlik Géza, stb. -
töltötték idejük javát e históriai városnegyedben. Modern korunkban, sajna, csak múzeumi tárlókban, falakon
találhatjuk meg a régi Tabán lefotografált világát. De talán ennek a helyzetnek így vége! Lelkes, fiatal, várost
szerető, gasztronómia csodákhoz értő emberek hosszú előkészítő munkálatok után idegenforgalmilag is értékes, tabáni
szellemiséget árasztó vendéglátó-ipari "csodacentrumot" valósítottak meg 2002. nyarán. A Tabáni Teraszt!
A Tabáni Gastró Kft. azzal a céllal alakult, hogy újjáélessze a múlt ködéből a budai Tabán romantikáját,
gasztronómiai és idegenforgalmi életét. Nos, ez az Apród utca 10. - Döbrentei utca 9. műemlék épületegyüttesben,
mai nevén a "Virág Benedek Ház"-ban - nyugodtan kijelenthetjük - teljes sikerrel járt. Az épületegyüttesen belül
négy külön gasztronómiai egységből áll éttermük.
I. Külső terasz (50-60 fő részére). A teraszon tartózkodó vendégeket a Várra és a Gellért hegyre kitáruló pompás
panoráma várja, miközben a magyar - és a nemzetközi konyha remekeit fogyaszthatják, jobbnál jobb italok kíséretében.
II. Földszinti étterem - Kávéház, belső udvarral (60 fő részére). Igazi kisvendéglői hangulat, - olyan tabáni -, a
250 éves falak között. Gasztropókok ínyére való finomságok széles tárházával, óriási borkínálattal kényeztetik a
kedves vendéget.
III. Grillterasz és Koktélbár (50-60 fő részére). Mindenkinek van egy álma, hogy legyen egy saját diófája. Mint
általában az álmok, ez is ritkán teljesül. A Tabáni Teraszon viszont megvalósul, mivel az alsó kerthelység egy 200
éves diófa árnyékában működik, s a kellemes, hűs, nyugodt környezetben fogyaszthatják a vendégek a grillen sült
ételeket és hozzájuk harmonizáló salátákat. A torok olajozására kedvükre választhatnak a Tabáni Terasz koktéllapjáról
és mesés borválasztékukból.
IV: Borpince (60-70 fő részére). Úriember nem csibész, tehát nyugodtan betérhet a Tabáni Terasz úri borozójába, ahol
házias ízekkel, többféle tartalmas levessel, egytálétellel, állandóan változó borkorcsolyákkal, hideg ételekkel
(sajtok, sonkák, pástétomok, szalámik) várják a kedves vendéget. Feltétlenül meg kell említeni, hogy valamennyi
jellegzetes magyar borvidék bora megtalálható a Tabáni Terasz kínálatában. Borbemutatókkal, borkóstolókkal,
villásreggelivel várják a fővárosunkba látogató turistákat, valamint a Tabánt és a magyar borokat kedvelő hazai
sokadalmat.
A Tabáni Terasz munkatársai szíves örömest vállalják céges rendezvények, családi és baráti összejövetelek
lebonyolítását. A lelkes csapat tervei között szerepel, hogy változatos és igényes zenei és egyéb kulturális
programokkal teszik még kellemesebbé a Tabáni Teraszon töltött időt. Céljuk, hogy igazi történelmi, kulturális és
gasztronómia élményt nyújtsanak a Tabáni Teraszt meglátogató valamennyi hazai és külföldi vendégnek. Jó úton járnak,
tessék kipróbálni!
A Wittman fiúk nem szeretnek bennünket...: Népszabadság 2002. augusztus
Kérjük, hogy a rólunk esetleg megjelenő cíkket az alábbi címre legyenek
szívesek elküldeni:
| Budapest, I. ker., Apród utca 10. |
| Asztalfoglalás: | +36 1 201-1086 |
| +36 1 225-1277 |
| Fax: | +36 1 225-1278 |
| E-mail: | info@tabaniterasz.hu |
| tabaniterasz@t-online.hu |
| Internet: | www.tabaniterasz.hu |
|
|